A társasjátékok világa ugyan sokak számára a mai napig egyenlő a gyermekjátékokkal, az utóbbi években ismét elkezdtek a figyelem középpontjába kerülni. Az egyre sokfélébb játékok kategorizálásának egyik lehetősége az ameri és euro típusok szétválasztása. Ugyanakkor mint minden, ez sem teljesen fekete vagy fehér. A különféle játékmechanikák keveredése ugyanis számos lehetőséget nyit meg a játékfejlesztők előtt.
Az utóbbi években igencsak nagy változáson ment keresztül a társasjátékok általános megítélése. Korábban az az általános vélekedés volt elterjedt, mely pusztán gyermeki elfoglaltságként tekintett a tevékenységre.
Fordulópontról leginkább a Covid-járvány óta beszélhetünk,
mely lényegében visszavezette az emberek figyelmét a közösségi lét és az együtt eltöltött idő fontosságára. Emellett teret engedett mindenféle olyan kulturális formák újbóli felszínre törésének, melyek már egy ideje a feledés homályába kezdtek merülni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a társasjátékozás az ezredforduló után, vagy éppen a 2010-es években megszűnt volna létezni, vagy ne lett volna népszerű. Érezhető volt azonban, hogy az egyre nagyobb fókuszt kapó videójátékok mellett háttérbe szorult. Az elmúlt pár évben sokkal inkább egy attitűdbeli váltás figyelhető meg, mely általánosságban felértékeli a játékok jelentőségét. Mindez a tevékenység egyfajta modern reneszánszához vezetett.
Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tudományos szférában már a kétezres években is átfogó és kiforrott elméleti keret állt rendelkezésre a társasjátékok kapcsán. Míg a legtöbbek számára a fogalom a Monopoly, a Gazdálkodj okosan!, az Uno és a sakk négyesében ki is merül, mélyebbre ásva könnyen el lehet veszni a játéktipológiák vagy a különféle mechanizmusok sokaságának hálójában. Egy klasszikusabb megközelítése a játékok tipizálásának
a fejlesztési hagyományok szerinti amerikai és európai – vagy röviden ameri és euro –
felosztás, mely a döntés és történet kettősségén alapszik. Az euro kategóriában a sztori csak sokadlagos tényező, helyette ugyanis a döntéslehetőségek adják a játék gerincét. Könnyen tanulhatóak a szabályok, és egy-egy játékmenet is jellemzően rövid.
A taktikai érzék és a gyors észjárás elengedhetetlen követelményei a győzelemnek,
a fókusz leginkább ezeken van, s ebből következően a versengés mint mechanika is gyakran előfordul. Ebbe a típusba tartozik a legtöbb klasszikus és ismertebb társas, mely leginkább a szabályok egyszerűségének és a taktika lehetőségének köszönhető. Az alapoknál maradva, a Gazdálkodj okosan! esetében sem beszélhetünk bármilyen meghatározó történetről, a cél csupán, hogy minél több pénzt gyűjts. Mindezt helyesen befektetve minél hamarabb elkészüljön a házad, és ezzel bezsebeld a győzelmet.
Mindezeknek az ellentéte figyelhető meg az amerikai típusnál, ahol a történet mindennek az alapja, ezzel pedig relatíve közel állnak az asztali szerepjátékok világához. A játékosoknak bele kell merülniük a megjelenített világba, azonosulniuk kell a kapott szereppel a hatékony haladás érdekében. Vizuális fronton erős produktumokról van szó, a különböző eszközök, a tábla, kártyák és a bábuk mind nagyban építenek a látványra, s egyúttal segítik is a játékos bevonódását.
A kooperatív jelleg, valamint a magas szerencsefaktor szintén gyakori velejárója az ameri játékoknak.
Mivel a döntéshelyzetek kimenetelét és az előrehaladást is leggyakrabban kártyahúzás vagy kockadobás határozza meg, kevés esetben lehet előre tervezni. Emiatt a taktikai érzéknek sem jut túl nagy szerep. Ebben a kategóriában sokkal kevesebb a jól ismert darab, s ez sokszor a szerencse már tárgyalt, intenzív szerepének köszönhető, de nehéznek bizonyulhat bevonódni a játék világába is. Legtöbb esetben a szabályrendszer sem könnyen tanulható, és egyetlen végigjátszás akár órákat is igénybe vehet.
A két kategória nem válik el élesen egymástól, több az átmenet, és van rá példa, hogy az euro játékoknál is meghatározó a történet, mégsem szerencse alapú a játékmenet. Nagyon kevés esetben beszélhetünk tehát tisztán ameri vagy euro típusról, ráadásul
az sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy minden euro játék könnyen tanulható és gyorsan végigjátszható,
vagy akár ugyanez fordítva. Beszélhetünk tehát típuson belüli szintezettségről leginkább játékidő vagy nehézség tekintetében, ám önmagában ez is a társasjátékok sokféleségére mutat rá. A következőkben pedig néhány friss játékélményemre támaszkodva mutatok be részletesebben pár társast, amik alapján kézzelfoghatóbbá válhatnak az eddig tárgyalt megközelítések is.
A Kaméleon egy könnyed, egyszerű szabályokkal dolgozó partijáték. Kezdésként minden játékos kap egy kódtáblát, melyen egy táblázat található, kivéve az egyik játékosét, ő csak annyit lát: Te vagy a kaméleon. Ezután felcsapunk egy feladványkártyát, rajta egy másik táblázattal és egy konkrét témával. Két kockával dobunk, ez adja meg, hogy a feladványkártya melyik szava lesz a körben a titkos szó. Ezután mindenkinek mondania kell egy szót, ami kapcsolódik a titkos szóhoz. A kaméleonnak pedig egy olyan szót kell kitalálnia, ami nem túl általános, nehogy lebukjon, hisz ő nem tudja, mi az adott szó, csak találgathat. A kör végén szavazni kell arról, ki a kaméleon. Ha nem sikerült lebuktatni, ő nyert, ha viszont mégis rájönnek a kilétére, még lehetősége van megfejteni a titkos szót, s ezzel megnyerni a játékot.
A Kaméleon esetében jól látható, hogy egy tisztábban euro játékkal van dolgunk,
hiszen történetkeretünk nincs, a logika és a taktikai érzék viszont annál inkább előtérbe kerül. A két dobókocka ugyan minimálisan magában hordozza a szerencsefaktort, ez szinte elhanyagolható, hiszen csak a titkos szó meghatározása függ a dobás kimenetelétől. Lényegesen nem nehezíti a játékot, hisz sem a szavak, sem a témakörök között nincs komolyabb nehézségbeli különbség.
Nagyon hasonló mechanikákkal dolgozik az Aki hülye, haljon meg!, melyben abszurd halálesetekről kell eldöntenünk, igazak-e vagy hamisak. Aki helyes tippet ad, a bábujával lép egyet előre a táblán, aki viszont rosszul dönt, ahhoz maga a Halál kerül eggyel közelebb. Ha senki nem találta el a megfejtést, az lép kettőt előre, aki felolvasta az adott kártyán szereplő esetet. Aki utolsóként marad a táblán vagy összegyűjti a KASZÁS szót a haláleset-kártyák sarkában lévő betűkből, az nyeri a játékot, és legyőzi a Halált.
A Kaméleon mintájára itt sincs történeti alapunk, a szerencse sem tényező, kizárólag a döntések visznek minket előre.
A szabályok kifejezetten egyszerűek, viszont speciális megoldással találkozhatunk az aszimmetriát tekintve: a kártyát felolvasó játékos ugyanis előnybe kerül a többiekkel szemben, ha mindenki rosszul válaszol. Ha a teljes játék alatt ugyanazt a személyt illetné ez a kiváltság, beszélhetnénk egy mások felett álló alfajátékosról, s vannak is olyan megoldások más társasjátékokban, ahol például kizárólag a játék tulajdonosa részesül hasonló jellegű könnyítésben. Ám mivel itt minden húzásnál más olvassa fel a halálesetet, az aránytalanság minden körrel kiegyenlítődik.
Az eddigiektől jelentősebben eltér A hobbit: Oda és vissza című társasjáték, melynek szabályai már jóval összetettebbek, maga a szabálykönyv is több oldalon keresztül taglalja a játék menetét, ráadásul a végigjátszás is relatíve hosszadalmas. A lényege az, hogy J. R. R. Tolkien regényének történetét követve
a játékosok törpökként kísérik Zsákos Bilbót az útján a Magányos hegyig.
Kártyahúzások és dobások által haladnak a táblán Smaug, a sárkány felé erőforrásokat és győzelmi pontokat gyűjtögetve, aki pedig menet közben a legtöbb kincset szerzi, az nyeri a játékot. Bár itt már inkább ameri játékról beszélünk, ebben az esetben figyelhető meg leginkább a hibriditás, hiszen itt már van történet, valamint a tábla is a cselekmény főbb eseményeit hivatott megjeleníteni, akárcsak a két bábu, Bilbó és Smaug. A kártyák, illetve maguk a táblák és a bábuk is tükrözik, hogy a fejlesztők a látványra is nagy hangsúlyt helyeztek.
A sztoriról ugyanakkor kissé eltávolodik a fókusz a versengés és a győzelmi pontok gyűjtésének irányába.
Az akciómezőkön ráadásul az addig szerzett erőforrásokhoz mérten jelen van a stratégiai döntések meghozásának lehetősége, annak ellenére, hogy a több kockával való dobás intenzív szerencsefaktorral jár. A kompetitív jelleg persze látszik a kincsek és erőforrások gyűjtésében, hiszen végül egyvalaki nyer – aki előbbiekből a legtöbbet szerezte. Ugyanakkor nem ilyen egyszerű az összkép, hiszen a játékosokat összeköti egy közös cél, s ebben az értelemben a győzelmi kondíció is kettős. Az egyéni motivációk mellett ugyanis a játékosoknak akad egy közös feladata is: meg kell akadályozniuk, hogy Smaug elérje Tóvárost, hisz ekkor a játék mindenkinek véget ér, így a kooperatív dimenzió sem elhanyagolható.
A tárgyalt példák alapján is jól látszik tehát, hogy az euro játékok esetében sokkal több és ismertebb darab közül választhatunk, míg az ameri típus inkább kiveszőben van, ám nem tűnt el teljesen. A két kategória összeolvadásából, a játékmechanikák váltogatásával tudnak kifejezetten szórakoztató, de mégis összetett darabok születni, ezzel sokszor új színt hozva a társasjátékok világába, mely egyértelműen nem merül ki a Monopoly vagy a Gazdálkodj okosan! szintjén, és legalább annyi létjogosultságuk van napjainkban, mint 20-30 évvel ezelőtt.
Kaméleon, Reflexshop, 2018.
Aki hülye, haljon meg!, Reflexshop, 2025.
A hobbit: Oda és vissza, Gémklub, 2025.
Borítókép és fotók: Reflexshop és Gémklub
